„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Dárdai a jelenlegi magyar edzők többségével ellentétben minőségi futballt nemcsak közelről látott, hanem csinálta is.
„Azóta tudjuk, Dárdai Pál vezetésével mit ért el a magyar válogatott. Azt, amit az újdonsült kapitány előtte megígért: az öt-hét pontból hetet, és ami hasonlóan fontos, megszerezte a szurkolók szimpátiáját, nota bene a szeretetét is. Nem kért időt, türelmet, nem hozakodott elő unalomig ismert lózungokkal. Hozott viszont egy másfajta szemléletet, hangot és talán tudást is, amelyeknek itthon alig van nyoma. Vagy legalábbis nem tapasztalható.
Igaz, Dárdainak nincs pro licence, de majdnem tizenöt évet eltöltött a német Bundesligában, játszott mintegy háromszáz mérkőzést a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságában. A jelenlegi magyar edzők többségével ellentétben minőségi futballt nemcsak közelről látott, hanem csinálta is.
És kapitányként sem bukott meg. Na, ez az igazi gyomros. A magyar edzői karnak.”